Kísérleti korszak (1920-1925)
Pultforma alakú készülékek készültek.
A hangot fejhallgatók és tölcséres hangszórók szolgáltatták.
A kis teljesítményű végcsövek miatt alacsony volt a hangteljesítmény.
Száraz és nedves anódtelepeket használtak.
Wolfram fűtőszálas, direkt fűtésű triódákat alkalmaztak.
Sok cső mellett kevés passzív alkatrész volt beépítve a készülékekbe.
Mind a nagy-, mind a hangfrekvenciás fokozatokban inkább induktív csatolást alkalmaztak.
Légmagos nagyfrekvenciás tekercseket használtak.
Többnyire magas-, és keretantennát alkalmaztak.
A készülékek kezelése nehézkes volt, emiatt és a magas árak miatt nagyon kevés készülék volt magánszemélyek birtokában.
Magyarországon 1923. március 2-án kezdődött rendszeres rádióadás Csepelen, majd Sopronban. Az adóteljesítmény 250 W volt, amely rövidesen kevésnek bizonyult.
1925. december 1-én megindult a magyar műsorszóró rádió adása.
Az első időszak (1925-1935)
A rádióhallgatók többsége még detektoros készüléket használt, melyeket sok kisebb és nagyobb cég gyártott.
1928-ban Magyarországon 105.430 detektoros vevő és 56.332 csöves készülék volt használatban. 1932-ben azonban már 145.244 detektoros mellett 170.007 db csöves készülék üzemelt.
A készülékek magas ára miatt sokan építettek maguknak detektoros és elektroncsöves vevőt, melyhez bőséges alkatrészkínálat állt rendelkezésre.
Az 1925 végén meginduló magyarországi műsorszórás hírére nagyarányú készülékfejlesztés indult meg.
Megjelentek a tóriumos wolfram fűtésű csövek.
Különböző feladatokra (nagyfrekvenciás erősítő, audion, végerősítő) különféle csöveket gyártottak.
A kétrácsos csövek miatt alacsonyabb feszültségről működhettek a készülékek.
Megjelentek a báriumtöltetű, közvetett fűtésű, árnyékolt rácsú elektroncsövek és végpentódák.
Áttértek a készülékek hálózatról való táplálására.
A régi lengőnyelves és újdonságnak számító elektrodinamikus hangszórók egyre gyakrabban kerültek a készülékekbe.
Néhány típusban már állomásnév skálákat használtak.
Ugrásszerűen bővült a készülékválaszték.
Legismertebb készülékek: TRT Gloriett, Olimpikon, Standard 2A, 3A, Rex, Lord, Orion 7023, 7033, 7055, Philips Kiskombináció, Modernvevő, Junior, Diadal.
Az időszak második felében több technikai újdonság is megjelent: többrácsos keverőcsövek, többfunkciós elektroncsövek, ill. a változó meredekségű erősítők, amelyek lehetővé tették az automatikus erősítésszabályzást.
Az időszak végén megjelentek a szuperrendszerű készülékek, melyek érzékeny és szelektív vevők voltak.
A legelterjedtebb csöves készülékek a 2+1-es rádiók voltak, bár kezelésük nehézkes volt, gyakran meghibásodtak az ingadozó áramellátás miatt.
Ebben az időben csak visszacsatolt elven működő készülékeket gyártottak, amelyekkel akár a szomszédok vételét is zavarhatták a hallgatók, ha nem megfelelően állították be készüléküket.
A rádiógyáraknak versenyezniük kellett egymással a vásárlók kegyeiért, ezért egyre könnyebben kezelhető, jobb hangminőségű, tetszetősebb típusokat gyártottak, sokféle árfekvéssel.
Az adók száma és teljesítménye ugrásszerűen növekedett.
1928-ban 20 kW-os adó épült Lakihegyen. Ezt az adót egy 300 m magas antennával rendelkező 120 kW-os követett 1933-ban.
A második időszak (1935-1945)
A nemzetközi szinten megszületett megállapodás szerint a nagyobb vállalatok azonos kivitelű és egységes jelölésű csöveket kezdtek el gyártani.
A megállapodásnak megfelelően a korábbi csapos csőfejet felváltotta a körmös csőfej és az ehhez tartozó kosaras foglalat.
Az egész időszak alatt folyamatosan fejlődtek az elektroncsövek.
Az időszak elején az EKA, Orion, Standard, Philips, Telefunken, majd 1942-től a Siemens látta el készülékekkel az országot.
A készülékek specializálódtak: megjelentek a törpeszuperek és a nagyméretű zeneszekrények is.
Jó volt a hangminőség.
A porvasmagos tekercsek használatával javult a szelektivitás.
A készülékek könnyen kezelhetővé váltak a varázsszemnek és a rövidhullámú sávnyújtásnak köszönhetően.
A korszak egyik legjellegzetesebb típusa a Horthy-néprádió volt.
A rádiók háborús konjunktúra miatt tömegtermelésben készültek.
Gyakori készülékek: Orion 22, 933, 233, 444, Philips 32, 66, Standard 1044, 3033.
A harmadik időszak (1945-1956)
A háború után eleinte csak régebbi típusú rádiókat gyártottak.
Az államosítás miatt öt gyár bezárt, csak az Orion működött tovább.
Megjelentek a színüveg csövek, melyek szűk típusválasztékban készültek.
Gazdasági szempontok miatt azonos felépítésű típusszuperek jöttek létre.
1948-ban a Tungsram miniatűr telepes csövek gyártását kezdte meg, melyek felhasználásával szuper rendszerű hordozható táska- és zsebrádiókat lehetett készíteni.
A korszak főbb típusai: Orion 844, 320, 331, 115, 227, 520, Philips 548, 349, 494, Terta 325, 328, VT R545.
A negyedik időszak (1956-1975)
Az ország lakosságának életszínvonala nőtt, ezzel a rádió iránti kereslet is megugrott.
1957-ben 449.100 db készülék került ki a gyárakból.
A fogyasztók számára rendkívül fontossá vált a kitűnő hangminőség.
Az igények kielégítése érdekében főleg olcsóbb, egyszerűbb felépítésű készülékek kerültek ki az gyárakból.
Megjelentek a noválcsövek.
Általánossá vált a ferritantennák használata és a sokféle csatlakoztatási lehetőség (lemezjátszó, magnó, külső hangszóró).
Egyre terjed a nyomtatott áramkör használata a légkötéses szerelés helyett.
Fejlődésnek indult a sztereó technika: a Videoton 1966-ban piacra dobta egyetlen sztereó csöves készülékét, az R5700-ast.
A félvezetős technológiák lassan kiszorították az elektroncsöves készülékeket.
Az utolsó hazai elektroncsöves készüléket a Videoton gyártotta 1973-tól.
